Megemelt keret gép, eszköz vásárlásra
2008. augusztus 9. | Blog |
Gép, eszköz vásárlás 30-50 % támogatással!
Csak 2 teljes lezárt évvel rendelkező vállalkozások pályázhatnak!
Beadási határidő: 2009. január 31.
Július végére a vállalkozások kimerítették a GOP-2.1.1/A-ban a mikro- és kisvállalkozások számára erre a célra 2008-ban rendelkezésre álló 7,4 milliárd forintos keretet. A pályázat benyújtási határidejét ennek ellenére nem hozták előre december 31.-éről. Erre az adott lehetőséget, hogy 2,5 milliárd forinttal megemelték a keretösszeget.
Ezen a pályázati kiíráson minden olyan hazai mikro- vagy kisvállalkozás nyer támogatást (a pénzkeret erejéig), amely igazolja a jogosultságát, és helyesen tölti ki a szükséges adatlapot.
Akiknek tehát most vált aktuálissá gép, eszköz beszerzés, egy újabb esélyt kaptak. A közép-magyarországi régióban pályázók ebből kimaradnak. Ott már hónapokkal az eredetileg meghirdetett benyújtási határidő előtt lezárták, mert a támogatási szánt összeg elfogyott, s oda nem csoportosítottak újabb forrást.
20.000.000,- Ft-ig nyerhető vissza nem térítendő támogatás, biztosíték adási kötelezettség nélkül! A támogatás új, vagy használt (maximum 3 éves) gép, eszköz vásárlásra fordítható.
Tavaly ezen a pályázaton az igényelhető támogatás legfeljebb 10 millió forint volt. Az első év tapasztalatai alapján 2008-ban 20 millió forintra emelkedett az igényelhető támogatás felső határa, aránya pedig a beruházás helyszínétől függően 30 és 50 százalék között változik. A legnagyobb támogatást a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben lehet igényelni.
Idén a GOP-ban eddig 780, a KMOP-ban 290 mikro- és kisvállalkozás pályázott technológia fejlesztésére.
Hozzászólások
33 komment | Megemelt keret gép, eszköz vásárlásra
Mondja el véleményét vagy kérdezzen!

Gergelyfi Róbert, pályázati tanácsadó. Hogyan lehet európai uniós források
igénybevételével egy üzletet úgy felvirágoztatni, hogy a pénzt amit
beforgattunk vissza sem kell fizetni. Erre adok tippeket, ötleteket, és válaszokat!

Egészségügyi vállalkozás, otthoni szakápolási szolgálat a (KD.régió, Tatabánya )
Szükséges lenne: Webkamera, hozzá hordozható EKG készülék, minilabor, érdopler(érszűkület kimutatására.
A sokat ígért megelőző szűrővizsgálatokra szeretnék fölkészülni.
Kovács Dunai Andrásné
Weblap elkészítésére még nem volt időm.
Ha ez egy, a helyi önkormányzattól független, profitorientált vállalkozás, akkor a gépbeszerzéses pályázaton belül tud az eszközök beszerzésére pályázni, 30%-os támogatás mellett. Az pedig, hogy az Ön által felvetett eszközök elszámolhatóak-e a pályázat keretén belül, az az adott gépek VTSZ számától függ. Mint az a blogban már korábban szerepel, ebbe a pályázatba csak az azok a gépek pályázhatóak, amelyek VTSZ száma szerepel a kiíró által előre megadott VTSZ-listán. Ezen a listán kell beazonosítania a kívánt eszközöket.
Ha nem a fent említett kategóriába esik a vállalkozása, akkor más pályázat típusok között kell a későbbiekben keresni.
Tisztelt Gergelyfi Úr!
Kiadványszerkesztéssel, kiadói tevékenységgel rendelkező 5 éve működő győri vállalkozás vagyunk. Szeretnénk beruházni használt digitális nyomdagép vásárlására. Kb. 5 milliós beruházásról lenne szó. Alkalmas-e ez a pályázat erre a célra?
Köszönettel Némethné
Maximum 3 éves korig fordítható használt gép vásárlására a támogatás. Amit még az Ön esetében is ellenőrizni kell, az a VTSZ szám.
Tisztelt Róbert!
A fenti pályázat kiírásában , nekem úgy tünt, hogy csak a mellékletként csatolt településlistán elhelyezkedő telephelyekre nyújtható be a pályázat. Két telephelyünk is érdekelt , egyik Pécsett, pontosabban Kővágószőlösön a másik Budapesten van. Őn szerint ezek a telephelyek is sikeresen pályázhatnak, illetve mekkora a támogatás intenzitása?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel:
Polgár Ferenc
ügyvezető
Amennyiben gép, eszköz beruházás a cél, úgy Budapesten már nem, Kővágószőlősön viszont van lehetőség pályázat beadására, amennyiben az egyéb feltételeknek megfelelnek.
Kedves Róbert!
Kérdezném, hogy induló vállalkozások is pályázhatnak? Felnőttképzés profillal projektorra lenne szükségem.
Üdv:
Emese
Ez a pályázat csak két teljes lezárt évvel vehető igénybe.
Tisztelt úram
szeretnék egy kis bronz őntődet csinálni Mi a tehendő?
Tiszteletel Kozma Simon
Az üzem kialakításának mikéntjében én nem tudok Önnek tanáccsal szolgálni, a vállalkozások számára csak pályázati tanácsadással foglalkozunk, de ebben a tekintetben próbálok Önnek némi támpontot adni. Rövidke leveléből nem derül ki, hogy ez már egy működő cég, vagy az egész egy kezdeti dolog lenne; mert ez egy nagyon lényeges különbség. Ha még egy új dolog, akkor a pályázaton belül nincs rá lehetőség, mivel min. 2 lezárt teljes üzleti évvel kell rendelkezniük a pályázó cégeknek; ha viszont már működik ennyi ideje a cég, akkor is csak gépek, eszközök beszerzésére van lehetőség a pályázat keretén belül és nem üzem kialakítására, vagyis infrastruktúra nem számolható el benne.
Lényeges kérdés lenne az is, hogy mekkora cégről van szó, illetve, hogy hol valósulna meg a beruházás; mivel ettől függ a támogatás mértéke. Szintén a település lenne lényeges akkor is, ha esetleg mégis induló vállalkozásról van szó, mivel induló vállalkozások esetén csak a hátrányos kistérségek településeiről lehet pályázni. Ebben az esetben kérem nézze meg az induló vállalkozások számára kiírt pályázatról szóló blogot is.
Kérem, hogy a fentieknek megfelelően egy kicsit bővebben fogalmazza meg a vállalkozás mibenlétét és a megvalósulás helyét, és ezek függvényében tudok csak konkrétabb tanáccsal szolgálni.
Üdvözlöm, tetszik a honlapja. Kisteherautót szeretnék vásárolni, jól jönne egy kis támogatás hozzá. Sajnos nem vagyok roma származású…
Zoltán
Minden munkatársam nevében köszönöm!
Csak valamely leghátrányosabb helyzetű kistérségben található településen működve tud pályázni. Hol működik a cége?
A cégem Hódmezővásárhelyen működünk, 10 éve óta nyereségesen. Volt más sikeres SAPARD pályázat, ahol 18 négyzetméter napkollektor rendszert “nyerünk”.
Zoltán
Tisztelt Gergelyfi Úr!
Olyan kéréssel fordulok Önhöz, hogy uszodatechnikai cég vagyunk,egy saját lakatos üzemmel.Rozsdamentes elemeket gyártunk,és a lakatos üzemet szeretnénk egy kicsit fejleszetni.Amire szükségünk lenne az a termelő berendezések bővítése ezen belül csőhajlító gép,lemezolló,élhajlító.A kft októberben lesz teljesen önállóan két éve működő,ekkor 3 külön kft lett belőle, előtte kb.25 évet müködött. különböző név alatt.Pest megyében vagyunk.
Van esély?
Segítségét köszönöm előre is!
Jól értem, nincs meg két teljes lezárt év?
Igen jól,önállóan még nincs
Tisztelt Gergelyfi Úr!
2009 januárjában másodállásban, egyéni vállalkozásba szeretnék kezdeni tolna megye területén.
Ehhez kisteherautót szeretnék vásárolni,vagy lízingelni.
Szeretném kikérni véleményét arról, van e induló vállakozóknak kiírt támogatás, illetve mi a véleménye a lízingelt járművek beszerzéséről.
Ha Ön majd csak 2009-ben alapítaná meg a vállalkozását, akkor majd csak a jövő évben kiírt pályázatokban indulhat legfeljebb. Azokat kell majd megnéznie milyen, eséllyel számíthat elképzeléseihez megfelelő támogatásokra. Meg nem alakult, vagy csak majd megalakuló vállalkozás nem pályázhat még induló vállalkozások számára kiírt pályázaton sem.
A gépjármű beszerzése is igencsak nehézkes téma, mivel a járművek a legtöbb pályázatban nem támogatottak, kifejezetten ki vannak zárva a pályázatokból. Persze időnként (mint most is) van olyan kisebb kiírás, amiben elszámolható könnyű haszongépjármű, de ez csak a már 2006 óta működő vállalkozások számára, és csak munkahelyek teremtésével együtt járó beruházásoknál lehetséges.
A pályázatok keretén belül, ha nem konkrétan a járműre, hanem általánosságban a gépek, eszközök beszerzésére gondolunk - van lehetőség zárt végű (általában 2 éves) pénzügyi lízing keretén belül beszerezni a megvásárolni kívánt eszközöket. Operatív lízing, vagy ennél hosszabb futamidejű lízing, egyelőre a pályázati rendszerekbe nem támogathatóak.
Tisztelt Gergelyfi Úr!
Egyéni vállalkozóként egy könyvelő irodát működtetek, eléggé elavult eszközökkel.
Szeretnék egy új számítógépet, monitort és nyomtatót,fénymásoló gépet, valamint az irodába bútort, (író és számítógép asztalt,székekkel, valamint egy iratszekrényt)
Szeretném megtudni, van e lehetőségem eséllyel pályázatot benyújtani.
Üdvözlettel: Szabóné Bencsik Erzsébet
A szóban forgó pályázaton belül van lehetőség pl. számítógép konfiguráció, nyomtató, projektor beszerzésére, de irodai berendezések (pl. asztal, székek, irattartók) megvásárlása nem támogatható. De, hogy eséllyel pályázhat-e ezekre, az attól is függ, hogy Önnél mekkora lenne a beruházási igény; mivel a min. elnyerhető összeg 1 millió Ft, és ez –attól függően, hogy mennyire hátrányos térségben, településen valósulna meg a beruházás- a teljes beruházási összeg 30%, 40% vagy 50%-a lehet. Vagyis, ha mondjuk Ön egy nem hátrányos településen működteti a vállalkozását, akkor csak 30%-os támogatást nyerhet el, tehát a teljes beruházási összegnek kb. 3.400.000 Ft-nak kellene lennie, hogy Ön elérje a min. 1 millió Ft-os támogatási összeget.
Tisztelt Gergelyfi Úr!
Ha jól értem, akkor itt csak valamilyen vállalkozási formában működő cégek ill. magánvállalkozások pályázhatnak. Közhasznú egyesületek nem.
Mi pedig azok vagyunk. Felnőtképzéssel,személyiségtréningekkel,valamint különböző egészségmegörző oktató, tájékoztató tevékenységgel foglalkozunk többekközött.
Kaposváron vagyunk bejegyezve, de tevékenységünk köre országos.2003 óta működünk.
Projektorra, számítógépre (hordozható) lenne szükségünk. Mi hol pályázhatunk ezekre?
Továbbá létezik e olyan pályázat jelenleg, amely telephely vásárlást támogat? Mivel járjuk az országot(tájékoztató,prevenciót szolgáló előadásainkkal), egy használt személygépkocsira is pályáznánk.Létezik egyáltalán ilyen lehetőség?
Köszönettel:P.Ilona
A profilom elsősorban a vállalkozásokra terjed ki, ezért nem vagyok otthon az egyesületek számára kiírt pályázati lehetőségekben, sajnálom.
Az említett pályázat valóban csak gazdasági társaságoknak jó, Önök nem vehetnek részt rajta.
Ingatlan megvételére, telephely megvásárlására nincs pályázati lehetőség; nem csak most nem, de ez általánosságként elmondható mindegyik pályázat kapcsán.
Csak egy meglévő telephely átépítése, korszerűsítése jöhet számításba pályázati szempontból, vagy esetleg egy meglévő telken zöldmezős, barnamezős beruházás megvalósítására, de ingatlan megvétele nem.
Haszongépjármű megvásárlására is igen ritkán van lehetőség pályázati pénzből, de pl. most van ilyen futó pályázat, munkahelyteremtéssel egybekötve, de ez is csak gazdasági társaságok, egyéni vállalkozások számára.
Ajánlani tudom a http://www.nca.hu vagy a http://www.nonprofit.hu weboldalakat, ahol utána tudna nézni jobban az Önök tevékenységi körében kiírásra kerülő pályázati lehetőségeknek.
Tisztelt Gergelyfi Úr!
Autós-motoros iskola vagyok Hernádnémetiben,egyéni vállalkozóként.
Kérdezném tisztelettel,hogy számítógéppark,projektor,interaktív tábla,beszerzéséhez van-e pályázati lehetőség.
Esetleg bővíteném a vállalkozást számítógépes ismeretek oktatásával is.Kb.13 gép.
Köszönettel Kovács László iskolavezető!
Tisztelt Gergelyfi Úr!
Mezőgazdasági vállalkozás -KFT, amely árbevételének több, mint 50%-át ebből a tevékenységből szerzi - szerepel a pályázói körben?
Köszönettel Forray Mónika
Ezen a pályázaton nem indulhat. Mezőgazdasági témakörben remélhetően a mostani időszakban fognak újabb kiírások megjelenni.
Ahol még lehetőség van mezőgazdasági tevékenységgel is indulhat az a VF/2008-as munkahelyteremtéssel egybekötött pályázata, viszont az csak a leghátrányosabb kistérségek településein pályázható, illetve –mint az imént írtam – csak munkahelyteremtéssel együtt járó beruházás jöhet szóba. Erről szóló tájékoztatót itt találja: http://www.palyazzatok.hu/2008/08/18/kisvallalkozasok-versenykepessegenek-fejlesztese-a-leghatranyosabb-helyzetu-kistersegekben/
Tisztelt Gergelyfi Úr!
Egy szolgáltatócég vagyunk Debrecenben, 6 éve működünk és szeretnénk pályázni gépvásárláshoz támogatásra. Az lenne a kérdésem, hogy ha az egyébként 2 éve nyereséges cégnek a mérlegében a korábbi évek elhatárolt vesztesége miatt negatív a saját tőkéje, akkor ez kizáró ok e a pályázatoknál?
Köszönettel: Timmer L.
A pályázat kimondja, hogy nem indulhat a gépvásárlásos pályázaton az, akinek a saját tőkéje a jóváhagyott legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján negatív, vagy; akinek a jóváhagyott legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján a saját tőkéje a törzstőke (alaptőke) jogszabályban előírt legkisebb mértéke alá csökkent.
Tisztelt Gergelyfi úr
Van egy közel tíz éves Bt. mely családban működtetett. Vendéglátásban érdekelt.Ezidáig még nem fordultunk senkihez segítségért,de mostanra kifogytunk a lehetőségekből. Beszűkült a piac és nem tudunk lépést tartani az új követelményekkel, a tőke hiány miatt.Még nincs tapasztalatom a pályázatok terén, ezért most is csak félve merek érdeklődni felőle. Leginkább csak puhatolózom,mert nem szeretnék olyat vállalni amit nem tudok teljesíteni.Az eszközeink korszerüsítésére lenne szükség.
A cég oly pici hogy alig látszik.Üzleti beszámoló alapján még negatív de javul.
Tud segíteni?
Várom megtisztelő válaszát.
Tisztelettel: Vass Henriette
Nagyon jó lenne tudni, hogy hol is működik ez a vállalkozás. Ettől függetlenül, hogy képet kapjon a pályázat lényegéről, átküldöm Önnek a szóban forgó pályázat összefoglaló tájékoztatóját, ebbe a kritériumrendszer és beszerezhető gépek listája is szerepel.
A lényeges elemek:
Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, amely tekintetében az alábbi feltételek közül legalább egy teljesül:
§ akinek, vagy amelynek a saját tőkéje a jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott) legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján negatív, vagy;
§ akinek, vagy amelynek a jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott) legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján a saját tőkéje a törzstőke (alaptőke) jogszabályban előírt legkisebb mértéke alá csökkent;
§ aki, vagy amely nem rendelkezik legalább kettő lezárt (beszámolóval/SZJA bevallással/EVA bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, vagy;
§ akinek, vagy amelynek az egy foglalkoztatottra eső nettó árbevétele, vagy egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevétele a jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott) legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján nem érte el legalább a 4 millió forintot, vagy;
§ akinek, vagy amelynek a jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott) legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján a nettó árbevétele, vagy egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevétele 5%-nál nagyobb mértékben csökkent az azt megelőző lezárt, teljes üzleti év nettó árbevételéhez vagy adóalapba beszámított bevételéhez képest.
Valószínűleg már a következő év kiírásait kellene majd megvárni, mivel jelentős enyhítések várhatóak a kritériumok tekintetében a gazdasági helyzet miatt.
Tisztelt Gergélyfi Úr!
Egyéni vállalkozó vagyok, 4éve nyereséges.Autós iskoláknak végzek KRESZ müszaki elméleti oktatást. Azt szeretném megtudni,pályázhatok-e projektor vásárlásra, és hol.
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel:
Németh Róbert szakoktató
Kérdésem, hol valósulna meg a fejlesztés? Ettől függ ugyanis, hogy mekkora százalékban vehet igénybe támogatást? Általánosságban azt mondanám, hogy a „sima” gépbeszerzéses pályázat keretén belül tudna beszerezni projektort, de itt az elnyerhető összeg alsó határa is minimum 1 millió Ft, a mértéke pedig a megvalósulás helyétől függően (mennyire hátrányos településről van szó) 35-50%, illetve Közép-Mo. területén 30-25% lehet.
Telephely vásárlására van-e támogatás , egyéni vállalkozó vagyok.
Vállalkozási formától függetlenül önmagában telephely vásárlására nincs támogatás.