Referencia

Vállalkozói referencia Önkormányzati referencia

Az alábbiakban bemutatok a szakértőink által elkészített projektek közül párat, melyek jelentős, – gyakran akár 100%-os – állami támogatásban részesültek az elmúlt években, hozzájárulva ezzel az önkormányzati és az NGO szféra fejlesztéséhez. Jelenleg az 560 aktív partner jelentős hányada (több mint 150) non-profit érdekeltségű szervezet, önkormányzat, így szakértőink nagy tapasztalatra tettek szert e pályázói kör speciális igényeinek kiszolgálásában.

Ha nem az önkrományzati és az NGO szféra-beli referenciánkra kíváncsi, akkor tekintse meg VÁLLALKOZÓI referenciáinkat itt!

Néhány konkrét esettanulmány rövid leírását is közzéteszem, gondolva arra, hogy ezzel is segíthetem az ötletek, tapasztalok gyűjtését.

Esettanulmányok

Esettanulmány 1.

KIOP 1.7.0.f - Energiagazdálkodás környezetbarát fejlesztése  – energetikai célú fejlesztés, melyhez 92 millió forint állami támogatás elnyerése mellett 81 millió forint BM önerő támogatás megszerzését biztosítottuk Veszprém Megye Önkormányzata részére 2006-ban (teljes elnyert összeg 173 millió forint).

A projekt célja a pápai Acsády Ignác Szakképző Iskola fűtéskorszerűsítése. A meglévő épületgépészeti berendezések életkora jóval meghaladja a 20 évet. A maga korában korszerűnek mondott műszaki megoldások már elavultak, korszerűtlenek és energiapazarlóvá váltak.

A korszerűsítésnek megfelelően az intézmény területén változatlanul a földgázenergia felhasználáson alapuló, melegvizes kazánház kerül kialakításra, törekedve az energia minél hatékonyabb és takarékosabb, helyben történő felhasználására, a korszerű kondenzációs technika, illetve a gyors reagálású, magasabb komfort hőérzetet biztosító helyi sötét sugárzók alkalmazásával. A beruházás összértéke 225 228 000 Ft.

Esettanulmány 2.

PHARE - Integrált helyi fejlesztési akciók ösztönzése (ORPHEUS) – Szolnok megyei jogú város részére logisztikai központ infrastruktúrájának megteremtéséhez 1,3 milliárd forint állami támogatás 2004-ben.

Szolnokon, a korábban a MÁV tulajdonában lévő területen egy olyan európai színvonalú logisztikai központ kialakítása valósul meg, amely különböző ipari, kereskedelmi és szolgáltató tevékenységeknek ad otthont. A projekt a központ infrastrukturális hátterének fejlesztését tűzte ki célul, mely az útépítési beruházásokat is magába foglalja.

Esettanulmány 3.

HEFOP-2005-3.1.4. - A kompetencia-alapú oktatás elterjesztése – A Veszprém Megyei Pedagógiai Intézet és Szakszolgálat részére 80 millió forint állami támogatás igénybevételével nevelési program kidolgozása és eszközbeszerzés 2006-ban.

A projekt címe: „Kulcs a holnaphoz” – a kompetencia-alapú oktatás elterjesztése Veszprém megyében. A program keretein belül 2008-ig több mint 300 pedagógus módszertani képzése és felkészítése valósul meg. A projekt összhangban áll a HEFOP-2005-3.1.3. pályázattal, melyre szintén több sikeres projektet nyújtottunk be, hozzájárulva ezzel a célkitűzések megvalósításához.

Esettanulmány 4.

HEFOP-2005-3.5.4. - A felnőttképzés hozzáférésének javítása a rendelkezésre álló közművelődési intézményrendszer rendszerszerű bevonásával - Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, Vas Megye. A pályázó részére 48 millió forint állami támogatás elnyerése 2005-ben.

A “HUMÁN-TÁR-HÁZ” projekt a megyei közművelődési infrastruktúra kihasználásával segíti a munkaerőpiacon belüli hátrányok csökkentését, a projektbe bevontak esélyegyenlőségét szolgálja. A pályázó és partnereinek rendelkezésére álló közművelődési intézményrendszer rendszerszerű bevonásával eléri, hogy a kistelepüléseken és ellátatlan körzetekben is adottak legyenek a felnőttek tanulásának korszerű feltételei.
A projekt konzorciumi együttműködés keretein belül valósult meg, felerősítve ezzel az egyes résztvevők tevékenységeinek hatását.

Esettanulmány 5.

TRFC – NORDA A/2 – Tardona Község Önkormányzata részére 6,6 millió forint regionális támogatás elnyerése.

A projekt keretén belül egy orvosi lakás kialakítása történt az egészségügyi infrastruktúra fejlesztése érdekében Tardonán. Ezzel hozzásegítettük a települést ahhoz, hogy helyben tudjanak körzeti orvost alkalmazni, így a betegeknek nem kell más településre utazni az egészségügyi ellátás miatt.

Szemelvények egyéb sikeres pályázatainkból